A híd
vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon
egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön
adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik
vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra
minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül
odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.
Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy
idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta
hajtani, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik
a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki,
hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat
kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.
Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget
a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács
neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb
testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben
nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti
az ő és testvére telkét.
Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve
nézte a hidat, ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál
egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után,
amiket tettem és mondtam?” Erre mindketten nagyon elszégyelték
magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére
kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még
neki valami munkát.
Erre a Mester így felelt: „Nagyon szívesen maradnék, de
még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”