Kissebb visszatérés…

2009 június 30. | Szerző: Yumi

 Történtek változások az életemben… bár nem mind jó… a jó az, hogy a nyelvvizsgám meglett, most gondolkozok a szaknyelvvizsga letételén is… bár az majd csak diploma után, mert addig a sok tanulás vár rám… Nem rég óta hivatalosan is 21 éves lettem, ezzel egyidőben elvesztettem az én drága kutyámat… pont a szülinapomon pusztult el… hát ez elég siralmas 🙁 A vizsgáim viszont meglettek, így hivatalosan is negyedéves főiskolai hallgató lettem… most örüljek vagy sírjak?!?! 

Nyári tervek: 1. kidolgozni az államvizsga tételsort
                     2. megírni a szakdolgozatom elejét
                     3. letudni a 2 hetes gyakorlatot
                     4. túlélni a nyarat
                     5. talán egy kicsivel több boldogságot vinni az életbe

Vannak hoszabb távú terveim is… Diploma után szeretnék felköltözni pestre… ott megszedni magam egy kicsit, aztán irány Finnország… kellemes idő, haszna lesz az angol tudásomnak, és ha meglesz, akkor a szaknyelv tudásomnak is keresek ott értelmet… hogy ebből mi fog megvalósulni azt nem tudom, de a pest az nagyon vszínű… majd mikor ott járok, meglátjuk meg fog e valósulni vmi a többiből…

Hát a tervek azok szépen gyarapodnak, az érzelmi világom egyre sivárosodik… de lehet hogy ezt érdemlem :o) úgy látom kezdek úgy beszélni mint egy kezdődő depis ismerősöm… vagy már én is ott tartok mint ő…

Megtalálni magam még nem találtam… az önfelfedezés útján vagyok… azt hiszem ezt mutatja a hajfestésem is… nem gondoltam hogy 21 évesen fogom elkezdeni… de így alakult… illetve 20 évesen kezdtem el, még márciusban… de ez nálam akkor is nagy szó… hol szőkébb vagyok (bár amúgy is középszőke hajam volt) hol kicsit barnább… nem igazán tudom eldönteni, melyik vagyok én… ez az életnek nevezett akármi, egyre nehezebb… bár újra ovodás lehetnék :o)

Na de azért jelentősen változtam… köszönhető ez leginkább egy embernek, aki folyton megbántott, és így formálódtam… azt hiszem sokat “felnőttesedtem” az elmúlt időszakban… sokkal megfontoltabb és felelősségteljesebb vagyok… eddig a virágok is csak elpusztultak mellettem, most meg egyre több növényt ültetgetek és gondozok… meghülyültem, vagy mi :o) Bár azt hiszem a pótcselekvésekkel még mindig az érzelmi űrt töltöm ki… felfoghatatlan hogy lehet vkit ennyire szeretni és hiányolni… már hülyének érzem magam teljesen… pedig igyekszem… tényleg… nagyon… de egyre jobban fáj a hiánya… bár az is igaz hogy könnyebb lenne ha nem álmodnék vele… de azt már végképp nem tudom kontrollálni… vesszen a REM fázis :o) A sok tevékenység mellett gitározok is… tipikusan jellemző rám 😀 mindenbe belefogok… így semmiben sem vagyok túl jó, mindenben csak átlagos… viszont sokoldalú… nem tudom ez jó e, de ez van… A suliban kicsit megkönnyítették a dolgom, így kiderült hogy én egy flegmatikus ember vagyok… kicsit hosszú lesz a következő… akit nem érdekel, nem olvassa el :o)

A flegmatikus személyiség

Jelmondat: „Lassan járj, tovább élsz!”

A flegmatikust arról vesszük észre, hogy először nem vesszük észre. Ennek oka az, hogy semmi kirívó nincs rajta. Megjelenése, tekintete, beszéde kifejezéstelen, jellegtelen, öltözéke visszafogott.

Akárcsak a kolerikus, a flegmatikus sem egy érzelgős alkat. Érzelmei nagyon lassan alakulnak ki, és nem is igazán mélyek. A flegmatikusnak incsenek erős kitörései sem negatív, sem pozitív irányban: ritkán esik kétségbe, de lelkesnek sem sűrűn látod. A legtöbbször egykedvű, higgadt, kiegyensúlyozott. A többi személyiségtípus szerint a flegmatikus túlságosan földhözragadt, visszafogott. Ennek magyarázata abban keresendő, hogy – a melankolikushoz hasonlóan – képes külső megfigyelőként szemlélni a világ eseményeit. Míg azonban a melankolikust folytonosan aggasztja, amit lát, addig a flegmatikus nyugalmát nehezen lehet megzavarni. Kedvenc szavajárása: „hát…, talán…, nem is tudom…, nekem mindegy…” stb.

A flegmatikus egy igazi galamblelkű személyiség, aki senkit nem bántana meg, és mások között is elsimítja a konfliktusokat. Csak él bele a világba, hálásan fogadja, amit kap, nem rágódik a múlton, és nem aggódik a jövő miatt. Legszívesebben csak szemlélődik és ábrándozik. A flegmatikus nem kapkod, nem ideges, és szinte sosem emeli fel a hangját. 

Érdeklődését viszonylag kevés dolog kelti fel, ám ezekkel elmélyülten foglalkozik. Mivel azonban szerényen meghúzódik, ő az a típus, akiről az első beszélgetés alatt azt sem néznéd ki, hogy belemegy a hideg vízbe, aztán később valaki mástól megtudod, hogy tart néhány úszó világcsúcsot. Azt a néhány területet ugyanis, ami képzeletét megmozgatja, az átlagembert messze meghaladó kitartással, akár a megszállottságig tudja művelni. Nem véletlen, hogy a flegmatikusok között találunk szupermaratoni futókat, sakkmestereket, golfozókat ugyanúgy, mint csillagászokat, számítógépes zseniket, irodalmárokat, jogászprofesszorokat vagy épp híres gyűjtőket.

A flegmatikus felfogásában, ítéletalkotásában, szóhasználatában is „kényelmes”, vagyis tömör, velős, tárgyilagos. Emlékezete, figyelme hiányos, mert a legtöbb dolog hidegen hagyja. Sokszor a gondolataiba mélyed, és ráérősen pörgeti a kerekeket…
A flegmatikus általában jó hallgatóság, néha maga a megtestesült lelki szemetesláda.  
Kapcsolataiban legtöbbször nem ő a kezdeményező, és nem is ő szakítja meg a köteléket. Két kapcsolat között jól viseli a magányt, hisz sok barátja van, és kedvenc tevékenységeivel is végtelen időt tud elszöszmötölni. Amikor pedig új ismeretséget köt, könnyen alkalmazkodik a megváltozott helyzethez (mindaddig persze, amíg az nem lesz túl kényelmetlen számára).

Hűséges, de elkötelezettsége néha csupán felszínes. Előfordul, hogy a flegmatikust elsősorban a megszokás motiválja egy kapcsolatban. A problémákat békés egykedvűséggel kezeli: „Úgy még sosem volt, hogy ne lett volna valahogy.” A feszültséget sokáig tűri, és mivel nem akar konfliktust, nem mondja ki nyíltan sem az igényeit, sem a problémáit. Amikor azonban „betelt a pohár”, akkor vagy némán lelép, vagy „hirtelen felindulásból” elkövet valamit… 
A flegmatikus általában meg van elégedve a saját életével, nincsenek nagy vágyai. Akár egészen apró dolgoknak tud is örülni, bár ezt nehezen mutatja ki. Sokak szerint komoly nehézséget okoz, ha meg szeretnénk lepni valamivel. A családtagjai jól teszik, ha nagyon fülelnek: nála egy csendes „elmegy”, vagy „nem is olyan rossz ez a pulcsi” jelentése: „ezt szeretném Karácsonyra”.

Na hát jelenleg ennyi… ez is bőven sok…

Majd legközelebb vmi másról írok… talán kevesebbet, talán nem… az is lehet hogy a semmiről írok… mert arról aztán tudok írni meg beszélni… de nagyon :o)

További szép napokat mindenkinek aki olvassa, és aki nem olvassa…

Üdvözlettel: A flegmatikus blogvezető