Látszik hogy kissé rég jártam erre. Nem is tudom, mikor változott meg a blog kinézete ennyire. Még tanulni kell majd, mit, hogy találok meg, de gondoltam írok egy bejegyzést, aztán majd üres óráimban felfedezem a rejtett képességeket. A bonyolításnak is megvannak a hátrányai, illetve a változtatásnak, most nem nagyon tudom, mit, hol találok. Hozzászokik valamihez az ember, aztán kezdheti elölről a tanulást.
Támadt egy két gondolatom. Belekezdtem sok mindenbe, értelmes gondolatok is általában menet közben érték el az elmém, de rohanás és munka közben az ember nem tudja leírni ezeket. Rendszerint el is felejtettem ezeket a dolgokat. Kezdem azt hinni hogy a könyvolvasás hiánya okozza ezt a gondolatlanságot. Sürgősen keresnem kell valami olvasmányt.
Ma, csak úgy, nézegettem egy társkereső oldalt. Rengetegféle ember jelen van rajtuk. Mindenki ismerkedni akar a tizenévestől az ötvenes, hatvanasig (meg biztos azon túl is). Mivel kóros társhiányban szenvedek, valahogy mindig sikerül a legalkalmatlanabb embereket kifogni, elgondolkoztam, érdemes lenne-e regisztrálni egy ilyen oldalra. Eszembe jutott, ezzel mi jár. Naponta fellépés, csekkolás, jött e üzenet, válaszolni az értelmes felére, válaszolni a vulgárisabb felére (persze hasonló hangnemben, ez van, gonosz és oltogatós vagyok), eltölteni ezzel pár órát, esetleg nézelődni, és akkor ott vagyok, ahol a part szakad, igaz, hogy váltottam üzenetet egy két férfiúval, viszont a napom el is telt, és már csak a mosogatás és a felmosás fér bele. Történetesen még mindig játszom online többszereplős játékkal, nekem az a kikapcsolódás, valamint az alkotás, az alkotás, az alkotás, és a könyvek olvasgatása. Legalább egy könyv minden táskámban lapul, vészhelyzet esetére, valamint a telefonok gyöngyében is van egy könyv amit elkezdtem olvasni.
Mint oly sokszor, és mindig, most is sajnos, vagy nem sajnos, de rájövök, ez a világ nem nekem való. Egyre többször foglalkoztat a gondolat hogy a társam sose lesz meg, talán én ilyen felesen vagyok egész… Ami végtelen szomorúsággal tölt el, de végül is lehet, hogy 30 év múlva is pont ugyan így fogok ülni és rájönni, 30 év alatt nem kopogtatott be a szerelem. Persze, lehet enélkül is teljes életet élni, jelenleg munkába temetkezés lett a megoldás, ami minden nap 8órányi (vagy több) emberekkel foglalkozást jelent, amit én kimondottan élvezek…. amíg… haza nem érek a lakásba ahol egyedül élek.
Siránkozásnak tűnik és most egy kicsit talán panaszos is vagyok, pedig mindig úgy véltem én bármibe jobb vagyok, mint a társas kapcsolatokban, ahhoz nem értek. Felszínes kapcsolatokat nem nehéz kialakítani, rengeteg emberrel jóba tudok lenni, de a párosodós része már bajos. Sokszor elmerengek otthon hogy így a legegyszerűbb, egyedül lenni, csak magamra vagyok felelősséggel, nem kell másoknak megfelelnem, mindent úgy csinálok ahogy akarok. Egyszerűbb, és monotonabb így az élet. Azt mondják, sokat számít a kisugárzás. Az én gondolataimban pedig ez motoszkál egy ideje… jobb így mindenkinek, mert összekuszálni jól tudom a dolgokat, egyenesbe hozni már kevésbé sikerül, legalább is ami a saját dolgomat érinti. Hogy az Ég mit szán nekem, az majd kiderül életem vége felé. A kisugárzásom egyelőre viszont biztos azt mutatja, hogy nekem nincs szükségem senkire, egyszerűbb egyedül az élet.
Hűűha
2012 február 29. | Szerző: Yumi
Látszik hogy kissé rég jártam erre. Nem is tudom, mikor változott meg a blog kinézete ennyire. Még tanulni kell majd, mit, hogy találok meg, de gondoltam írok egy bejegyzést, aztán majd üres óráimban felfedezem a rejtett képességeket. A bonyolításnak is megvannak a hátrányai, illetve a változtatásnak, most nem nagyon tudom, mit, hol találok. Hozzászokik valamihez az ember, aztán kezdheti elölről a tanulást.
Támadt egy két gondolatom. Belekezdtem sok mindenbe, értelmes gondolatok is általában menet közben érték el az elmém, de rohanás és munka közben az ember nem tudja leírni ezeket. Rendszerint el is felejtettem ezeket a dolgokat. Kezdem azt hinni hogy a könyvolvasás hiánya okozza ezt a gondolatlanságot. Sürgősen keresnem kell valami olvasmányt.
Ma, csak úgy, nézegettem egy társkereső oldalt. Rengetegféle ember jelen van rajtuk. Mindenki ismerkedni akar a tizenévestől az ötvenes, hatvanasig (meg biztos azon túl is). Mivel kóros társhiányban szenvedek, valahogy mindig sikerül a legalkalmatlanabb embereket kifogni, elgondolkoztam, érdemes lenne-e regisztrálni egy ilyen oldalra. Eszembe jutott, ezzel mi jár. Naponta fellépés, csekkolás, jött e üzenet, válaszolni az értelmes felére, válaszolni a vulgárisabb felére (persze hasonló hangnemben, ez van, gonosz és oltogatós vagyok), eltölteni ezzel pár órát, esetleg nézelődni, és akkor ott vagyok, ahol a part szakad, igaz, hogy váltottam üzenetet egy két férfiúval, viszont a napom el is telt, és már csak a mosogatás és a felmosás fér bele. Történetesen még mindig játszom online többszereplős játékkal, nekem az a kikapcsolódás, valamint az alkotás, az alkotás, az alkotás, és a könyvek olvasgatása. Legalább egy könyv minden táskámban lapul, vészhelyzet esetére, valamint a telefonok gyöngyében is van egy könyv amit elkezdtem olvasni.
Mint oly sokszor, és mindig, most is sajnos, vagy nem sajnos, de rájövök, ez a világ nem nekem való. Egyre többször foglalkoztat a gondolat hogy a társam sose lesz meg, talán én ilyen felesen vagyok egész… Ami végtelen szomorúsággal tölt el, de végül is lehet, hogy 30 év múlva is pont ugyan így fogok ülni és rájönni, 30 év alatt nem kopogtatott be a szerelem. Persze, lehet enélkül is teljes életet élni, jelenleg munkába temetkezés lett a megoldás, ami minden nap 8órányi (vagy több) emberekkel foglalkozást jelent, amit én kimondottan élvezek…. amíg… haza nem érek a lakásba ahol egyedül élek.
Siránkozásnak tűnik és most egy kicsit talán panaszos is vagyok, pedig mindig úgy véltem én bármibe jobb vagyok, mint a társas kapcsolatokban, ahhoz nem értek. Felszínes kapcsolatokat nem nehéz kialakítani, rengeteg emberrel jóba tudok lenni, de a párosodós része már bajos. Sokszor elmerengek otthon hogy így a legegyszerűbb, egyedül lenni, csak magamra vagyok felelősséggel, nem kell másoknak megfelelnem, mindent úgy csinálok ahogy akarok. Egyszerűbb, és monotonabb így az élet. Azt mondják, sokat számít a kisugárzás. Az én gondolataimban pedig ez motoszkál egy ideje… jobb így mindenkinek, mert összekuszálni jól tudom a dolgokat, egyenesbe hozni már kevésbé sikerül, legalább is ami a saját dolgomat érinti. Hogy az Ég mit szán nekem, az majd kiderül életem vége felé. A kisugárzásom egyelőre viszont biztos azt mutatja, hogy nekem nincs szükségem senkire, egyszerűbb egyedül az élet.
Oldal ajánlása emailben
X