A csók

2011 február 23. | Szerző: Yumi |

 Emlékszem, első találkozásunkra. Én nagyon féltem Tőled, de te annál jobban látni akartál. Választás nem volt, csak gyenge próbálkozások a távol tartásodra. A mai napig hálát adok azért hogy eljöttél és láthattalak akkor. Túl sok beszélgetés nem volt, de így volt jó. Nagyon egymáshoz se értünk, talán arra vártál, hogy én kezdeményezzek, amit titkon sejthettél, hogy megtörténni nem fog. Sajnos (?) erkölcsiségem az van, és te tiltott gyümölcs vagy, kedvesem. Imádtam volna megsimogatni az arcodat. Imádtam volna beletúrni a hajadba. Imádtam a szemedbe nézni, és fürkészni, lelked egy újabb kis darabját felfedezni akartam. A gondolataim cikáztak. Egyik oldalon a mérhetetlen önzési vágy, másik oldalon az erkölcsiség, a tudat, hogy nem tehetek amit csak akarok, hisz az enyém nem vagy (testben). Mindenféle dolog járt az eszemben. És egyre jobban rettegtem attól hogy eljön hamar az együtt töltött utolsó perc is. A szavaknak értelme nem volt. Én táplálkoztam látványodból, s talán fordítva is így van. A sokféle gondolatok addig cikáztak, és én addig vártam azzal hogy megérintselek e… hogy úgy tűntél el a szemem elől, nem érezhettem bőröd melegét… illatát… Néha vádlom is magam, mert egy darabbal többet kaptam volna belőled. Csókot kértél de én nem adtam. (megvolt az oka ennek is) A kétfajta gondolatok közül azóta -szép vagy nem szép, döntse el mindenki- csak azokat tartom meg, amik arra késztetnek, hogyha újra látlak, önző módon elvegyem mindazt ami nekem kell Tőled… Belőled… és a viszontlátáskor talán a füledbe súgom miután ajkadat megkóstoltam… Zamata van. Méz vagy áfonya. De nem az ízétől édes. Attól olyan selymes, forró, izgató, olykor fájdalmas, hogy a legféltettebb titkomat, a szerelmemet vallom meg vele…