A gyermekkor

2011 július 5. | Szerző: Yumi |

Milyen ártatlan, milyen valóságos, milyen jó is az (általában), milyen áldásos tud lenni a tudatlanság.

Lány vagyok ezért lány szemszögből tudom jobban nézni. Milyen jó is a kislányoknak. Farsangkor beöltöznek hercegkisasszonynak és tündérnek, beleélik magukat egy tökéletes világba. Mesét hallgatnak, majd gondolatban újra és újra átélik. Barátnőikkel hercegnős ruhákat vesznek fel, tündérpálcát tartanak a kezükben és elhiszik hogy minden ilyen tökéletes. Én is elhittem, persze, egy ideig. Turbózza a dolgot ezek a tündéres mesék is, mikor kicsi voltam, ment a Sailor Moon. Aki emlékszik kiáltson YEEEE-t. Holdtündér és társai ugyebár. Tündérek vagy mik, csudijó átváltozó brossal, a ruha kissé iskolás egyenruhára hasonlít, de kit érdekelt, mindig arra vártunk hogy a holdprizma változtassa át, kezdődjön a zene és immár a képzelet hatalmasodjon el. Valamint elkezdődnek az átváltoztató prizmák vad gyártása, az összes tündér hasonmására, meg a pálcák gyártása gagyi kis anyagokból, és a szomorkodás hogy a mozgást bár lehet utánozni, de nem változik át a ruhánk. Nem baj, mesenézés tovább és szárnyalás a képzelet világában. És a gyerekeket is meg lehet fogni romantikus szálakkal!! Ó az az édes rózsás lovag. Egymásra találnak, civakodnak majd megszeretik egymást, majd történik valami és nem beszélnek, és ez évadok szerint mindig megismétlődik. És megdobban a kislányok szíve mikor a lovag megjelenik és álmodozunk hogy a mi rózsás lovagunk mikor jön. Aztán gondolom a mese leges legvégén a pár egymásra talál, most már örökké.

Minden kislány ebben hisz. Jön az igazink, fehér lovon vagy motoron vagy bármin, és csak ő van nekünk, senki más. És fordítva is így van. Boldogan élünk amíg meg nem halunk. Borzalmas az ébredés. Borzalmas arra eszmélni, hogy nagyon kevés esetben van boldogan élünk amíg meg nem halunk. Mintha a mátrixban lennék és megkaptam volna a bogyót ami a valóságot mutatja meg. Borzalmas azt látni hogy akik már egyszer választottak igazit maguknak, akár 10-20 év múlva úgy élnek egymás mellett mint két idegen. Miért van ez, miért kell ennek így lennie. Borzalmas az élet. Az egész egy nagy habostortának van beállítva, és hálásnak kéne lennem az életért, de nem megy. Főleg most. Ez várna rám is? Találnék egy embert (kétséges) akiről úgy gondolom egymás igazijai vagyunk, és 2 gyerek után majd azon fogok gondolkodni reggel, ki ez az ember aki mellettem fekszik?! A kormány a családokat támogatja de mi értelme ennek? A család szép és jó de a mai állapotok szerint, nagyon nehéz fenntartani egy családot, csak szimplán szeretetben is. Egyszer csak jöhet valaki akit igazibbnak gondolunk és vége a családi idillnek. Van erre nekem szükségem? Van valakinek is erre szüksége? Vagy én vagyok a bolond amiért úgy gondolom nincs szükségem férjre, mert nem akarok 20 év múlva arra ébredni hogy óriási hibát követtem el. Kétségeim vannak afelől hogy van olyan hogy boldogan éltek amíg meg nem… A mesében talán. A mesékben talán valóban van egy tökéletes másik felem. De kételkedem abban hogy itt a való világban is van tökéletes másik felem. Hittem már ezt, és még most is így érzem, és utálom a világot amiért nem nekem lett teremtve. Gyűlölöm az egész világot ezért. Gyűlölöm a világot mert a szivem darabokra hullott, mert tiszta szerelmet éreztem. És talán a gyűlöletem a világ felé táplál abban hogy soha többet ne tudjak hinni abban hogy van tökéletes másik felem aki csak az enyém. Legszívesebben lesöpörném az asztalról a bárgyú meséket, amik jól végződnek, és a történet elején megismert szende kislány és a herci egybekelnek mert ez olyan evidens hogy így lesz. Engem meg az vesz körül hogy mindenki mást hisz igazijának mint akivel összekötötte az életét. Nem akarok így járni. Egy embert akarok… egyetlen egyet. De ez is nagy kérés ettől az ocsmány világtól. Legyen boldog, a csatát megnyerte, képtelen vagyok hinni abban hogy van mégegy ember a földön akihez jobban passzolok. De már nem is keresem.

Oly jó a gyermekeknek akik naivitásban élnek, naivitásban élhetnek. Jó nekik hogy tudnak hinni a tündérmesékben. Bár én is tudnék. Anyukák, ne oszlassátok el túl hamar gyermekeitek álmodozásait, addig boldogok, amíg ott vannak, és hisznek. Csodálatos gyermeki képesség ez.