Még mindig…

2011 július 11. | Szerző: Yumi |

A
hétvégén a gondolataim egy percre sem kerültek el Téged. Nyűgösebb is voltam az
átlagosnál, és a hiányod újra és újra, egyre erősebben átjár. Könnyeimmel
küzdöttem de csupán egy pillanatig, aztán hagytam hagy follyanak le az arcomon.
Sokan mondják hogy így helyes… ahogy cselekedtem. Mégse tudom ezt érezni. Az
eszem tudja, hisz sosem kaptam volna annyit Belőled amennyit mindig akartam. De
nem tudom elhinni ezt az egész állapotot. Nem is akarom elhinni most megint.
Megint elnéztem és egy gödör legmélyén eszméltem, ahol minden lélegzet, minden
eszembe jutó marhaság Rád emlékeztet. Akár milyen zenét hallgatok, Te jutsz
eszembe. Minden filmben találok pár mondatot amit akár én is mondhatnék Neked.
Ha a csend vesz körül akkor a szavaidra emlékszek. A beszélgetéseinkre. Sehogy
sem jó. Az álmaimba is beleszőtted magad megint. Rossz felébredni is.
Megpróbáltalak elfelejteni, vagy legalább hogy egy kicsit jobban érezzem magam.
De újra visszakerülök a kis külön bejáratú gödrömbe, ahol megtalál az emléked,
és a magány. Nem érzem magam egésznek Nélküled. 4 hónap… semmi se változott
ennyi idő alatt. Csak annyi hogy nem beszélünk. Nem hiányzol kevésbé, pedig
akartam hogy változzon valami. Nem vagyok a világra való Nélküled. Lehet hogy
csak én éreztem így, de olyan volt mintha az élettől nem megkaptalak, hanem
visszakaptalak volna. Emiatt az élet miatt pedig el kellett veszítselek.
Hiányzik a hangod és a nevetésed. A durcik, a hirtelen eltűnések, az apró
cseprő viták, a kibékülés, a problémáink megoldása, hiányzik hogy szerethessek
és hogy szeretve legyek.

A
legszívesebben írnék Neked, olyan sokszor nekikészültem már. Gyáva vagyok.
Félek megtudni mit gondolsz, pedig ez a legfőbb vágyam. De én csak ülök a kis
csónakomban, és nem evezek, csak sodródok. Nem tudom már mit kellene tenni, de
a hiányod már-már fizikai fájdalmat okoz. Gyáva vagyok ezt mind Neked elmondani
hát ide írom. Így nem lesz evezés, tudom. Nem fog változni semmi, TUDOM. Gyáva
vagyok. Gyávaság volt talán amikor elhatárolódtam tőled direkt, szánt
szándékkal. Magamat akartam védeni. Fájtak dolgok Tőled, nagyon sok minden. Úgy
éreztem akkor hogy nem tudnék több fájdalmat elviselni. De a fájdalom nem
csökkent, csak most más fáj. A hiányod. Nagyon… Egyre jobban… Most mi
lesz… Így veszek el a végtelenségben? Talán igen. Talán így veszek el a
végtelenségben.

Te vagy a szívemben a vér
Ami az ereimben zenél
(Mindig valakiért)
Te vagy a hajnali fény
Ami egy hideg helyen elér
(Követlek valamiért)

Te vagy a testemen a szárny
Amikor utolér a vágy
(Szállni valahová)
Te vagy az éjjeli ágy
Amin egy fehér holló vigyáz rám
(Ha valami bánt)